Öttusa

Párbajtőrvívás
Öttusázók úszórajtja a pekingi olimpián
Eli Bremer (USA) lovaglása a pekingi olimpián
Terepfutás az athéni olimpián
Lövészet a riói olimpián

Az öttusa összetett versenysport, amely öt sportágból (lovaglásból, vívásból, lövészetből, úszásból és terepfutásból) áll össze. Modern pentatlonnak is nevezik. A versenyek lebonyolítása lehet egyéni, csapat- vagy váltóverseny jellegű.

Az újkori olimpia felújítója, Pierre de Coubertin báró javaslatára elevenítették fel az ókori ötösviadalt a modern kor követelményeinek megfelelően. Az öttusa először az 1912-es stockholmi olimpián szerepelt. Csapatversenyeket 1952-től 1992-ig rendeztek.

A sportágak sorrendje – összefüggésben a 2009-ben bevezetett szabályokkal – megváltozott (azelőtt lövészet, vívás, úszás, lovaglás és futás volt a sorrend):

  • vívás: párbajtőrvívás elektronikus találatjelzéssel, 1 tusra,
  • úszás: 200 méteres táv teljesítése tetszőleges úszásnemben,
  • lovaglás: egyes, kettes illetve hármas akadályokból álló díjugratás,
  • kombinált futás-lövészet (e kombinált szám leírása lejjebb olvasható).

2022-ben született döntés arról, hogy akadályversenyre cserélik a lovaglást a versenyszámokban.

Története

Lovaglópálya a 2008. évi nyári olimpiai játékokon, Pekingben
Vívóverseny a pekingi olimpián

Az öttusát az ókori olimpiák pentatlonja ihlette, amelyet i. e. 708-ban, a 18. olümpiai játékokon vezettek be. Öt versenyszáma a távolugrás, stadionfutás, diszkoszvetés, gerelyhajítás és birkózás volt.

Egy összetett, a fizikai és a technikai sportágak sajátosságait egyesítő új sport megalkotása volt a cél, amelyhez mesét is fűztek: Egy katonai futár fontos küldetésre indul, egy levelet kell eljuttatnia a folyó túloldalán elhelyezkedő szövetségeseknek. Lovon indul útnak, de az ellenség felfedezi, ezért karddal majd pisztollyal kell utat vágnia a harcmezőn. A lovát az ellenség kilövi, ezért úszva kel át a folyón végül futva juttatja el az üzenetet a címzettnek. Ennyi a mese végleges változata, mert eredetileg a sportágak között a birkózás is szerepelt, de végül lövészet lett belőle. Aztán az úszás helyett evezés is szóba került (Coubertin javaslatára), de ezt is elvetették, már így is eléggé bonyolult volt a versenyszervezés. A „katonás” történetből következik, hogy eleinte majdnem kizárólag katonák versenyeztek (régi fotókon katonai egyenruhás versenyzőket látni az öttusa versenyeken, olimpiákon).

Az öttusa létrehozására vonatkozó javaslatot 1909-ben fogadták el, és 1911-ben – elsőként – megalakult a svéd öttusa szövetség. A versenyek sokáig ötnaposak voltak, négynapos versenyidőszak is volt (a lövészet és az úszás került egy napra), majd 1996 óta egyetlen nap alatt kell teljesíteni valamennyi versenyszámot. Közben a versenyszámok sorrendje is megváltozott, az eredeti „meséhez” képest, és még számos más változás is történt. Megváltoztak a teljesítendő távok, az úszás 300 m-ről 200 m-re csökkent, az eredeti, 4 km-es tereplovaglás helyett rövidebb akadálypályát kell teljesíteni, a futás távja 3000 m-re redukálódott (4000 m-ről). A futást ún. „handicap” rendszerben rendezik: a négy szám alatt elért pontszám-különbségekből időkülönbségeket generálnak, és ennek megfelelően indítják a versenyzőket. Ezzel izgalmasabbá és áttekinthetőbbé vált a verseny: az győz, aki a futásban először szakítja át a célszalagot.

2009-ben új, akkor forradalminak minősített szabályváltoztatás lépett életbe. A vívás, az úszás és a lovaglás lényegileg változatlan maradt, de a futást és a lövészetet összevonták egyetlen kombinációs számba. Ennek során a versenyzők „handicap” rendszerben rajtolnak, kb. 20 m futás után 5 lövést adnak le, legfeljebb 1 perc 10 másodperc alatt. Ezután újabb, 1000 m-es futószakasz következik, majd 5 lövés leadása (max. 1:10 alatt), aztán újabb 1000 m futás és 5 lövés leadása (max. 1:10 alatt), végül 1000 m futással zárul a verseny.

A „hagyományos” öttusa versenyek mellett váltóversenyeket is rendeznek, amelyeken háromfős csapat vesz részt. Nem tévesztendő össze a klasszikus csapatversennyel, ahol három-három csapattag pontszámát összegzik.

Ha a 2009-es szabályváltoztatás forradalminak minősült, a 2021-es méginkább annak számított: ekkor döntöttek arról, hogy a lovaglást végleg kivonják a versenyből, majd 2022-ben arról, hogy a helyére akadálypálya kerül, amit a versenyzőknek a többi számhoz hasonlóan egymaguknak kell teljesíteniük. A Nemzetközi Öttusa Szövetség azzal indokolta a szám kivételét, hogy az addigi formájában bizonytalan az öttusa helye az ötkarikás programban. A döntést jelentős bírálatok és tiltakozások kísérték, mondván a döntést a nyilvánosság kizárásával, az öttusázótársadalom véleményének megkérdezése nélkül hozta meg a vezetőség. Ismert, hogy a döntés idején, a 2021-ben megtartott tokiói olimpián tetemes előnyben lévő Annika Schleu német öttusázót a lova cserben hagyta: az állat megmakacsolása miatt Schleu a tabella legvégére zuhant vissza.[1][2][3] 2024-ben már megjelent az akadálypálya az az évi világkupákon, miközben a lovaglás is megmaradt, így ez amolyan „hattusa” bajnokság volt, ezeken a „hibrid-bajnokságokon” a juniorok már nem lovagoltak, hanem az akadálypályán mentek végig.[4]

Az öttusa a magyar sportban

Magyarországon az első versenyt 1927. április 2129. között Budapesten rendezték meg. A vívást a Ludovika Akadémia vívótermében, a pisztolylövést a Szemere-lőtéren, az úszást a Császár-fürdőben, a lovaglást a Nagyrákosi gyakorlótéren, a futást pedig a Ludovika Akadémia gyakorlóterén rendezték meg. Az első helyezett Filótás Tivadar lett, aki – ebben a sportágban – egyben az első magyar olimpiai résztvevő volt 1928-ban, Amszterdamban. A sportágat 1945-ig kizárólag honvédtisztek űzték. Budapesten az első nemzetközi versenyt 1935-ben rendezték meg (ez nem hivatalos Európa-bajnokság volt).

A második világháború előtt az Olimpiai Magyar Nemzeti Bizottság irányította a sportágat, amely 1941-ben alakult meg. A Magyar Öttusa Szövetség 1947-ben jött létre. Az első hivatalos magyar bajnokságot 1946-ban rendezték meg. Az első bajnok Karácson László lett. Az ugyanakkor megrendezett csapatbajnokságot a Csepel SC nyerte meg.

Bővebben: Kategória:Magyar öttusázók

Eredményes magyar sportolók

Bővebben: Magyar sikerek öttusában és Öttusa a nyári olimpiai játékokon

A sportág történetének legnagyobb magyar alakja Balczó András, aki háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok volt 1960 és 1972 között. A sportág első magyar női olimpiai bajnoka Vörös Zsuzsanna volt Athénban, 2004-ben.

Kapcsolódó szócikkek

Források

  • Révai új lexikona XV. (Nem–Rab). Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 2005. 477–479. o. ISBN 963-955-623-8  

Jegyzetek

  1. A Nemzetközi Öttusa Szövetség közgyűlése helybenhagyta a lovaglás száműzését Népszava, 2021. november 27.
  2. Döntött az Öttusa Szövetség, akadályverseny kerül a lovaglás helyére Telex, 2022. november 12.
  3. Sokkolta a lovával küzdő német öttusázót a feléje áradó gyűlölet Telex, 2021. augusztus 12.
  4. Kezdődik a budapesti öttusa-világkupa, ezen már a hatodik tusa, az akadályverseny is ott lesz Telex, 2024. április 23.

További információk

  • MVM Öttusa Világbajnokság 2008 hivatalos honlap
  • http://ottusa.lap.hu/
  • https://web.archive.org/web/20071028081418/http://www.pentathlon.hu/hazai_tortenet/kezdetek-1945.html
  • http://hirek.prim.hu/cikk/25362/
  • http://www.uni-miskolc.hu/~wwwfemsz/xottusa.htm
  • http://sport.wyw.hu/Ottusa/
  • A Magyar Királyi Honvédség nemzetközi öttusa versenyének sorrendje és az olimpiai öttusa versenyszabályai; M. K. Honvédség Nemzeti Öttusa Verseny Rendezőbizottsága, Budapest, 1935
  • Háromtusa – öttusa; szerk. Vass Imre; Sport, Budapest, 1955
  • Sirokmány Lajos: Sikerek, bukások, aranyérmek az öttusában; Sport, Budapest, 1965 (Színes sportkönyvtár)
  • Sirokmány Lajos: Öttusa; Sportpropaganda Vállalat, Budapest, 1979
  • Benedek Ferenc: A magyar öttusasport 65 éves. 1927–1992; Magyar Öttusa Szövetség, Budapest, 1992
  • Az öttusa története; szerk. Mészáros István; Magyar Öttusa Szakszövetség, Budapest, 1999
  • Hencsei Pál–Ivanics Tibor: Magyar öttusázók az olimpiai játékokon; Magyar Öttusa Szövetség, Budapest, 2008
Nemzetközi katalógusok
  • NKCS: ph153328
  • KKT: 00565809
  • lovas Lovasportál
  • sport Sportportál