Amfoter

Amfoternek nevezzük az olyan anyagokat, amelyek mind savas, mind bázikus tulajdonságokat mutatnak. Olyan vegyületek, ill. ionok, melyek savként és bázisként egyaránt képesek viselkedni, tehát protonfelvételre és -leadásra egyaránt képesek.

A szó a görög αμφότεροι (amfoterosz) szóból származik, jelentése mindkettő.[1]

Példák

Amfoterek például az aminosavak, a fehérjék, egyes fémek, például az alumínium, a cink, az ón és a félfémek többsége.

Például a cink-oxid eltérően viselkedik az oldat pH-jától függően:

Savakban:

Z n O + 2 H + → Z n 2 + + H 2 O {\displaystyle \mathrm {ZnO+2H^{+}\rightarrow Zn^{2+}+H_{2}O} \,\!}

Lúgokban:

Z n O + H 2 O + 2 O H − → [ Z n ( O H ) 4 ] 2 − {\displaystyle \mathrm {ZnO+H_{2}O+2OH^{-}\rightarrow [Zn(OH)_{4}]^{2-}} \,\!}

Amfoter vegyületre a legegyszerűbb példa a víz. Ha a víz protont vesz fel, oxóniumion, ha protont ad le, hidroxidion keletkezik:

H 2 O + H C l → H 3 O + + C l − {\displaystyle \mathrm {H_{2}O+HCl\rightarrow H_{3}O^{+}+Cl^{-}} \,\!}
H 2 O + N H 3 → O H − + N H 4 + {\displaystyle \mathrm {H_{2}O+NH_{3}\rightarrow OH^{-}+NH_{4}^{+}} \,\!}

Tehát a vízmolekula az egyik reakcióban savként, a másikban bázisként viselkedik. A vízmolekulák egymás közti kölcsönhatásában is megnyilvánul az amfoter tulajdonság (autoprotolízis):

H 2 O + H 2 O ↔ H 3 O + + O H − {\displaystyle \mathrm {H_{2}O+H_{2}O\leftrightarrow H_{3}O^{+}+OH^{-}} \,\!}

Jegyzetek

  1. ↑ Fülöp József: Rövid kémiai értelmező és etimológiai szótár. Celldömölk: Pauz–Westermann Könyvkiadó Kft. 1998. 15. o. ISBN 963 8334 96 7  
Ez a kémiai tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!

  • Kémia Kémiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap