Bartosságh József

Bartosságh József
Született1782. december 8.
Arad
Elhunyt1843. szeptember 25. (60 évesen)
Pest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásajószágigazgató,
mezőgazdasági szakíró
Sablon • Wikidata • Segítség

Bartosságh József (Arad, 1782. december 8. – Pest, 1843. szeptember 25.) uradalmi jószágigazgató, mezőgazdasági szakíró.

Élete

Kisbirtokos nemesi családból származott. Bartosságh Lipót egy sóhivatali tiszt és Langer Flóra fia volt. Tanulmányait Bécsben fejezte be s ugyanott Nemes György udvari ágens mellett ügyvédkedett. Innen hadapródként lépett a Vacant De Vins 37. számú gyalogezredbe,[1] majd főhadnagyként szolgált az Arad vármegyei nemesi felkelő seregben. Ezután a keszthelyi Georgikonba ment, ahol 1802-ben befejezte gazdasági tanulmányait. Gyakorlati gazdasági pályáját Veszprém vármegyében, a lepsényi uradalomnál kezdte, innen a Czinderyek uradalmába került Pellérdre Baranya vármegyébe, ahol apjával együtt csődgondnok lett, illetve együtt bérbe vették a pellérdi és ladi uradalmakat.1812-ig működött itt, s különösen a juhnemesítés körül fejtett ki nagy szorgalmat. Itteni évei alatt házasodott meg, felesége egy vérteskapitány leánya, rittscheidi Piltsch Friderika lett. Házasságukból három leány és egy fiúgyermek született.

1813-ban Batthyány József grófnak lett meghatalmazottja. 1815-től 1817-ig Iharosberényben pallini Inkey Antal jószágigazgatója volt. 1817-ben özvegy Eszterházyné Castiglione Borbála grófnő dárdai, galántai és románfalvi uradalmának kormányzatára hívták meg; innét 1818-ban Apponyi Antal uradalmainak kormányzására ment. A kölesdi birtokokon 1820-ban kezdett, s escurial és negretti kosokkal kísérelte meg a birkaállomány nemesítését. 1825-ben gróf Larisch friedecki nyájából személyesen válogatott tenyészkosokat. Az Apponyi család nagyapponyi, ősi birtokán is működött a birkatenyésztés terén. 1826-ban Pozsonyba költözött, ahol az akkor épült Apponyi-féle könyvtárat rendezte. 1828-ban nyugalomba vonult és részint Pozsonyban élt, részint atyjától öröklött kis birtokán, a Baranya vármegyei Villányban, ahol további napjait nagyrészt a gazdasági irodalomnak és bortermelésnek szentelte. Utolsó éveit Pesten töltötte. A Georgikon tiszteletbeli ülnöke s a magyar gazdasági egyesületnek keletkezése óta tagja volt: a moszkvai gazdasági egyesület is tagjai közé választotta.

Fia: Bartosságh Károly mérnökként a Ferenc-csatornánál, majd Lippe herceg dárdai uradalmában dolgozott.

Flóra (Florentina) leányától (Sippi Rodiczky Adolf, Arad vármegye számvevője feleségétől) származó unokája a később neves mezőgazdász, agrárpolitikus Rodiczky Jenő lett.[2]

Munkái

  • Bemerkungen über den Fortgang der landwirthschaftlichen Cultur der feineren Schafzuch und über die verschiedenen Arten der Merinos in Ungarn. Pressburg 1823. (G-y jegy alatti mezei gazda társaságában.)
  • Beobachtungen bei der Veredlung der Schafe, und über die Mestitzen in Ungarn. Uo. 1827.
  • Über rationelle Landwirthschaft in Ungarn. Pest, 1832.
  • Ungarische Mesta-Regeln. I. Heft. Ofen, 1839. (2. kiadás: Der Schäferei-Verwalter czímmel. Pest, 1842.)
  • Gyakorlati javaslatok a birkatenyésztés körében. Pest, 1840. (Előbbeni munka magyarúl.)
  • Beobachtungen und Erfahrungen über den Götterbaum (Ailanthus glandulosa L.) Ofen. 1841.

Gazdasági cikkeket írt a Kémlő (1836.), Ismertető (1837.), Társalkodó (1837.), Gazdasági Tudósítások (1837. 1839. 1841.) és a Magyar Gazda (1841–1842.) című szaklapokba; sokat dolgozott az André: Oekonomische Neuigkeiten című folyóiratába.

Források

  • Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I. (Aachs–Bzenszki). Budapest: Hornyánszky. 1891.  
  • Pálmány Béla: Bartosságh József. In: Magyar Agrártörténeti Életrajzok A-H. Kiad. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Bp., 1987. 131-133. old.

Jegyzetek

  1. [A vacant vagy vacat kifejezés az ezredtulajdonos elhalálozása utáni „megüresedett”tulajdonosi nevet jelöli. Az 1801. évi katonai sematizmus szerint itt az ezredtulajdonos De Vins, Joseph Nikolaus (1732 – 1798. szept. 26.), birodalmi báró volt. Schematismus der Oesterreichisch-Kaiserlichen Armée, 12. kiadás, Austria. Armee. Kiad. C. Graeffer., 1801. Forrás: Michigani Egyetem. Digitalizálva: 2006. máj. 11. – Militaer almanach, VIII. p. K. K. Vacante Regimenter von der Infanterie. https://books.google.de/books?id=NtnIYGvcMmwC&printsec=frontcover&hl=hu&source=gbs_ge_summary_r&cad=0#v=onepage&q=Infanterie&f=false Ugyanitt lásd az Aradi nemesi felkelő sereget! 159. p. Ungarische insurrection. https://books.google.de/books?id=NtnIYGvcMmwC&printsec=frontcover&hl=hu&source=gbs_ge_summary_r&cad=0#v=onepage&q=Arader&f=false
  2. OSZK Gyászjelentések: https://dspace.oszk.hu/handle/123456789/468957# - https://dspace.oszk.hu/handle/123456789/468958#

Irodalom

  • Galgóczy Károly: Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület emlékkönyve, IV. Budapest, 1884.