Fajth Tibor

Fajth Tibor, Faith (Kiskunhalas, 1909. december 21. – Budapest, 1975. május 13.) jogász, zeneszerző, operaigazgató, zenei és idegenforgalmi szakíró.^[4][5]

Életpályája

Zeneszerzői tanulmányait jogi tanulmányaival párhuzamosan a Nemzeti Zenedében végezte 1930–1935 között Lajtha László irányításával. Jeles eredménnyel végezte zeneszerzői tanulmányait. 1934–1945 között fővárosi tisztviselő, 1945-től a Gazdasági Főtanács, később a Népgazdasági Tanács munkatársa volt. 1955-ben a Kiadói Főigazgatóság elnökhelyettese, 1956-tól a Népművelési Minisztérium pénzügyi főcsoportjának vezetője. 1958. szeptember 1.–1959. szeptember 30. közt az Operaház megbízott igazgatója, 1959. október 1.–1962. márciusi 15. közt kinevezett igazgatója.

„Faith [sic!] Tibor kiváló közgazdász volt, ezen kívül az operaműfajt szerető és értő ember, akinek már a Művelődési Minisztériumban minden vágya az volt, hogy az Operaház igazgatója legyen. Ez csaknem teljesült. 1958-ban kinevezték az Operaház mb. igazgatójává. Egy évig volt megbízott, utána két és fél évig igazgatóhelyettes. Kinevezését egy tanulmánynak köszönhette, amelyben bizonyítani kívánta, hogy ha őt nevezik ki igazgatónak, a színház létszámát és az állami támogatás összegét is komoly mértékben csökkenteni fogja. A gazdasági szempontok minden időben fontos szerepet játszottak, ezért bízták meg az igazgatói feladattal és várták tőle az eredményeket. Az elbocsátások elkezdődtek, a létszám csökkent; a színház működésében azonban komoly zavarok kezdtek mutatkozni. Kiderült, hogy a statisztikai számítást – amit Faith az íróasztalánál készített – az élet megcáfolta. Én még olvastam Faith drámai hangú kérelmeit az akkori miniszterhez címezve, melyekben visszakönyörgi a leadott státusokat és bért, beismerve, hogy a minisztériumból másképp látta, a valóságban pedig másképp van. Ezek a levelek egy ember drámáját tükrözték.”

– Szirtes György^[6]

Az Opera után nyugdíjazásáig a Magyar Nemzeti Bank titkárságát vezette. Zenei és művészettörténeti, irodalmi tájékozottsága, empátiája, művészi érzéke, valamint közgazdasági és jogi felkészültsége az intézmény történetének formátumos vezetői sorába emelte. Zeneszerzőkről írt ismeretterjesztő könyvei és útikönyvei jelentek meg.

Művei

• Giacomo Puccini (1958); Puccini (1977, Nádor Tamással);
• Gioacchino Rossini (Bp., 1962);
• Itália (Dombi Józseffel, Bp., 1964);
• Körutazás Svájcban (Bp., 1967);
• Velence (Bp., 1970);
• Svájc (Bp., 1973);
• Athén (Soproni Jánossal, Bp., 1975);
• Fejedelmek lantosa. Bakfark Bálint életének regénye (posztumusz, Bp., 1976).

Jegyzetek