Hold Me Now

Hold Me Now
Adatok
Év1987-es Eurovíziós Dalfesztivál
OrszágÍrország Írország
Előadó(k)Johnny Logan
Nyelvangol
DalszerzőJohnny Logan
SzövegíróJohnny Logan
KarmesterNoel Kelehan
Dalszövegdiggiloo.net
Eredmények
Döntő1. hely, 172 pont
Kronológia
Előző◄ You Can Count On Me (1986)
KövetkezőTake Him Home (1988)►

A Hold Me Now (magyarul: Ölelj most át) című dal volt az 1987-es Eurovíziós Dalfesztivál győztes dala, melyet az ír Johnny Logan adott elő angol nyelven. Logan 1980-ban is részt vett a versenyen, ahol győzni tudott.

Az Eurovíziós Dalfesztivál

A dal a március 8-án rendezett ír nemzeti döntőn nyerte el az indulás jogát.[1]

A dal egy ballada, melyben az énekes szerelmi vallomást tesz.

A május 9-én rendezett döntőben a fellépési sorrendben huszadikként adták elő, a dán Anne-Cathrine Herdorf & Bandjo En Lille Melodi című dala után és a jugoszláv Novi fosili Ja sam za ples című dala előtt. A szavazás során százhetvenkettő pontot szerzett, mely az első helyet érte a huszonkét fős mezőnyben. Ez volt Írország harmadik győzelme.

Johnny Logan az egyetlen énekes, aki kétszer is meg tudta nyerni a dalfesztivált. 1992-ben a győztes dal szerzőjeként harmadszor is győzött.

A következő ír induló Jump The Gun Take Him Home című dala volt az 1988-as Eurovíziós Dalfesztiválon.

A következő győztes a svájci Céline Dion Ne partez pas sans moi című dala volt.

Kapott pontok

Zsűrik
Norvégia
NOR
Izrael
ISR
Ausztria
AUT
Izland
ICE
Belgium
BEL
Svédország
SWE
Olaszország
ITA
Portugália
POR
Spanyolország
ESP
Törökország
TUR
Görögország
GRE
Hollandia
NED
Luxemburg
LUX
Egyesült Királyság
GBR
Franciaország
FRA
Németország
GER
Ciprus
CYP
Finnország
FIN
Dánia
DEN
Írország
IRE
Jugoszlávia
YUG
Svájc
SUI
Kapott pontok 8 4 12 0 12 12 12 8 10 10 0 12 10 12 1 6 8 12 5 6 12
A tábla a szavazás sorrendjében van rendezve

Slágerlistás helyezések

Slágerlisták (1987) Lh.*
Ausztria[2] 4
Belgium[3] 1
Egyesült Királyság[4] 2
Hollandia[5] 3
Írország[6] 1
Németország[7] 2
Norvégia[8] 2
Svájc[9] 6
Svédország[10] 2

*Lh. = Legjobb helyezés.

Külső hivatkozások

  • Dalszöveg
  • YouTube videó: A Hold Me Now című dal előadása a brüsszeli döntőn

Források

  1. 1987-es ír nemzeti döntő. natfinals.50webs.com. (Hozzáférés: 2009. június 28.)
  2. Austriancharts.at
  3. ultratop.be
  4. Archivált másolat. [2014. május 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 27.)
  5. Dutcharts.nl
  6. Irish ESC entries on the IE singles chart ukmix.org
  7. Media Control Gfk. [2011. május 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 27.)
  8. Norwegiancharts.com
  9. Hitparade.ch
  10. Swedishcharts.com
Sablon:Az Eurovíziós Dalfesztivál győztes dalai
  • m
  • v
  • sz
Az Eurovíziós Dalfesztivál győztes dalai
1950-es évek
1960-as évek
1970-es évek
1980-as évek
1990-es évek
Olaszország Insieme: 1992 · Svédország Fångad av en stormvind · Írország Why Me · Írország In Your Eyes · Írország Rock ’n’ Roll Kids · Norvégia Nocturne · Írország The Voice · Egyesült Királyság Love Shine a Light · Izrael Diva · Svédország Take Me to Your Heaven
2000-es évek
Dánia Fly on the Wings of Love · Észtország Everybody · Lettország I Wanna · Törökország Everyway That I Can · Ukrajna Wild Dances · Görögország My Number One · Finnország Hard Rock Hallelujah · Szerbia Molitva · Oroszország Believe · Norvégia Fairytale
2010-es évek
Németország Satellite  · Azerbajdzsán Running Scared  · Svédország Euphoria  · Dánia Only Teardrops  · Ausztria Rise Like a Phoenix  · Svédország Heroes  · Ukrajna 1944  · Portugália Amar pelos dois · Izrael Toy  · Hollandia Arcade
2020-as évek
Olaszország Zitti e buoni  · Ukrajna Stefania  · Svédország Tattoo  · Svájc The Code
Sablon:Írország az Eurovíziós Dalfesztiválokon
  • m
  • v
  • sz
Előadók
Dalok
  • 1965: I'm Walking the Streets in the Rain
  • 1966: Come Back to Stay
  • 1967: If I Could Choose
  • 1968: Chance of a Lifetime
  • 1969: The Wages of Love
  • 1970: All Kinds of Everything
  • 1971: One Day Love
  • 1972: Ceol an ghrá
  • 1973: Do I Dream
  • 1974: Cross Your Heart
  • 1975: That's What Friends Are For
  • 1976: When
  • 1977: It's Nice to Be in Love Again
  • 1978: Born To Sing
  • 1979: Happy Man
  • 1980: What’s Another Year?
  • 1981: Horoscopes
  • 1982: Here Today, Gone Tomorrow
  • 1984: Terminal 3
  • 1985: Wait Until The Weekend ComesMaria Christian
  • 1986: You Can Count On Me
  • 1987: Hold Me Now
  • 1988: Take Him Home
  • 1989: The Real Me
  • 1990: Somewhere In Europe
  • 1991: Could It Be That I'm In Love
  • 1992: Why Me?
  • 1993: In Your Eyes
  • 1994: Rock ’n’ Roll Kids
  • 1995: Dreamin'
  • 1996: The Voice
  • 1997: Mysterious Woman
  • 1998: Is Always Over Now?
  • 1999: When You Need Me
  • 2000: Millennium of Love
  • 2001: Without Your Love
  • 2003: We've Got The World
  • 2004: If My World Stopped Turning
  • 2005: Love?
  • 2006: Every Song Is a Cry for Love
  • 2007: They Can't Stop The Spring
  • 2008: Irelande douze pointe
  • 2009: Et Cetera
  • 2010: It’s For You
  • 2011: Lipstick
  • 2012: Waterline
  • 2013: Only Love Survives
  • 2014: Heartbeat
  • 2015: Playing with Numbers
  • 2016: Sunlight
  • 2017: Dying to Try
  • 2018: Together
  • 2019: 22
  • 2020: Story Of My Life
  • 2021: Maps
  • 2022: That’s Rich
  • 2023: We Are One
  • 2024: Doomsday Blue
  • könnyűzene Könnyűzenei portál
  • eurovízió Eurovízió portál