Jurcsek Béla

Jurcsek Béla
Magyarország földművelésügyi minisztere
Hivatali idő
1944. március 22. – október 16.
ElődBánffy Dániel
UtódPálffy Fidél
Magyarország közellátásügyi minisztere
Hivatali idő
1944. október 15. – 1945. március 28.
Előd
UtódFaragho Gábor

Született1893. augusztus 30.
Tiszatarján
Elhunyt1945 (51-52 évesen)
Kitzbühel
Párt

Foglalkozáspolitikus
Valláslatin rítusú katolikus egyház
A Wikimédia Commons tartalmaz Jurcsek Béla témájú médiaállományokat.

Jurcsek Béla (Tiszatarján, 1893. augusztus 30.Kitzbühel, Ausztria, 1945 tavaszán) nyilas politikus.

Élete

A Szálasi-kormány (Jurcsek Béla az álló sorban balról a negyedik)

Birtokos családból származott. Nagykárolyban járt középiskolába, majd gazdasági akadémiát végzett Debrecenben; ezután külföldi tanulmányutakat tett, és egy ideig dolgozott is Németországban. Családi birtokán gazdálkodva az első világháborút követően aktívan részt vett a Fejér vármegyei közéletben: 1916-tól a vármegyei törvényhatóság tagja volt, elnöke lett a Társadalmi Egyesületek Szövetsége sárbogárdi csoportjának, továbbá ő alakította meg a Revíziós Liga helyi szervezetét. Eközben újabb, politikai jellegű tanulmányutakat tett Ausztriában, Olaszországban és Németországban, illetve a Nemzeti Egység Pártja sárbogárdi szervezetének elnökségét is megszerezte. 1935-ben és 1939-ben a Nemzeti Egység Pártja programjával országgyűlési képviselővé választották a sárbogárdi körzetben.

A parlamentben főleg mezőgazdasági és szociálpolitikai témákban szólalt fel. Tagja volt a zsidókérdés tanulmányozására kiküldött pártbizottságnak, illetve az alsó- és felsőház között a II. zsidótörvény kapcsán kialakult ellentétek elsimítására alakított különbizottságnak. 1940 júniusától 1941 februárjáig mezőgazdasági termelési és értékesítési kormánybiztosként működött. 1942-től 1944-ig közellátási államtitkár, egyúttal a földművelésügyi minisztérium által létesített Magyarországi Oltóanyagtermelő Intézet elnöke volt. Államtitkárként dolgozta ki a róla utóbb Jurcsek-rendszernek nevezett, teljes beszolgáltatás rendszerét, ami a második világháború miatt romló ellátási helyzeten próbált javítani az első világháborúban tapasztalt feketepiac és a rejtegetés kiküszöbölésével.[1]

1944. március 22-től 1944. október 16-ig a Sztójay- és a Lakatos-kormányban, majd a nyilas puccs után a Szálasi-kormányban is földművelésügyi (ideiglenesen megbízott közellátásügyi) miniszter. Ebbéli tisztségében állította fel beszolgáltatási rendszerét, ami mindent alávetett a német hadsereg totális kiszolgálásának (a magyar hadsereg és lakosság hátrányára). A szovjetek elől Ausztriába menekült. Mikor a Vörös Hadsereg Zell am Seebe érkezett, öngyilkos lett. Az általa kidolgozott beszolgáltatási rendszert a háború végeztével is fenntartották az ellátási nehézségek kiküszöbölésére.

Hivatkozások

  1. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Bp., Osiris, 2005. p. 258

Források

  • Jurcsek Béla. In Országgyűlési almanach: Az 1935-1939. évi országgyűlésről. Szerk. Haeffler István. Budapest: (kiadó nélkül). 1940. 291. o.  
  • Jurcsek Béla. In Országgyűlési almanach: Az 1939-1944. évi országgyűlésről. Szerk. Haeffler István. Budapest: (kiadó nélkül). 1940. 215. o.  
  • Életrajza A Magyar életrajzi lexikonban
Sablon:Magyarország földművelésügyi miniszterei
  • m
  • v
  • sz
Földmívelés-, ipar-,
és kereskedelemügyi miniszter
Földmívelésügyi miniszter
Földmívelésügyi népbiztosok
Földművelésügyi miniszter
Mezőgazdasági és
élelmezésügyi miniszter
Földművelésügyi miniszter
Földművelésügyi és
vidékfejlesztési miniszter
Agrárminiszter
  • Nagy István (2018–)
Sablon:Magyarország tárca nélküli miniszterei 1920-tól
  • m
  • v
  • sz
első Teleki-kormány
  • 1920: Bleyer Jakab (nemzetiségi kisebbségek)
  • 1920–1921: Vass József (közélelmezésügyi)
Simonyi-Semadam-kormány
Károlyi Gyula-kormány
Imrédy-kormány
második Teleki-kormány
Bárdossy-kormány
Kállay-kormány
Sztójay-kormány
  • 1944: Jurcsek Béla (közellátásügyi)
  • Rátz Jenő (a miniszterelnök helyettesítésével megbízott)
Lakatos-kormány
  • 1944: Jurcsek Béla (közellátásügyi)
Szálasi-kormány
Németh-kormány
  • 1989–1990: Baráth Etele (Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztérium)
Antall-kormány
  • 1990: Boross Péter (Miniszterelnöki Hivatal)
  • 1990–1991: Gerbovits Jenő (kárpótlásért)
  • Kiss Gyula (a politikai foglyok szervezeteivel foglalkozó)
  • 1990–1992: Botos Katalin (bankügyekért felelős)
  • Gálszécsy András (a polgári titkosszolgálatokat felügyelő)
  • Horváth Balázs (a határon túli magyar ügyekben felelős)
  • 1990–1993: Mádl Ferenc (az MTA és a tudománypolitika felügyeletéért felelős)
  • Pungor Ernő (az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságot vezető)
  • 1991–1993: Nagy Ferenc József (kárpótlásért)
  • 1992–1993: Füzessy Tibor (a polgári titkosszolgálatokat felügyelő)
  • Horváth Balázs (az Országgyűléssel való kapcsolattartás és sportfelelős)
  • Szabó Tamás (privatizációért)
Horn-kormány
első Orbán-kormány
  • 1998–2000: Kövér László (a polgári titkosszolgálatokat felügyelő)
  • 2000–2002: Demeter Ervin (a polgári titkosszolgálatokat felügyelő)
  • 1998–2002: Boros Imre (a PHARE-program koordinációjáért felelős)
Medgyessy-kormány
  • 2002–2004: Baráth Etele (Nemzeti Fejlesztési Terv és EU-Támogatások Hivatal)
  • 2003–2004: Juhász Endre (Európai integrációs ügyekért felelős)
  • Lévai Katalin (esélyegyenlőségért felelős)
első Gyurcsány-kormány
  • 2004: Göncz Kinga (esélyegyenlőségért felelős)
  • 2004–2006: Baráth Etele (Nemzeti Fejlesztési Terv és EU-Támogatások Hivatal)
  • Kolber István (regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős)
második Gyurcsány-kormány
  • 2007–2008: Draskovics Tibor (Kormányzati koordinációért felelős)
  • 2007–2009: Szilvásy György (a polgári titkosszolgálatokat felügyelő)
  • Molnár Károly (kutatás-fejlesztésért felelős)
  • 2009: Ficsor Ádám (a polgári titkosszolgálatokat felügyelő)
második Orbán-kormány
  • 2010–2014: Semjén Zsolt (nemzetpolitikáért felelős)
  • 2011–2012: Fellegi Tamás (egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős)
  • 2012–2013 Varga Mihály (egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős)
harmadik Orbán-kormány
  • 2014–2018: Semjén Zsolt (nemzetpolitikáért felelős)
  • 2017–2018: Süli János (az új paksi atomerőműért felelős)
  • 2017–2018: Kósa Lajos (a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős)
negyedik Orbán-kormány
  • 2018–2022: Semjén Zsolt (nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős)
  • 2018–2022: Süli János (az új paksi atomerőműért felelős)
  • 2018–2022: Mager Andrea (nemzeti vagyon kezeléséért felelős)
  • 2020–2021: Novák Katalin (családokért felelős)
ötödik Orbán-kormány
  • 2022–: Semjén Zsolt (nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáért, egyházpolitikáért és egyházdiplomáciáért felelős)
  • 2022: Nagy Márton (gazdaságfejlesztésért felelős)
  • 2022–2023: Navracsics Tibor (területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős)
Magyarország tárca nélküli miniszterei • 1848–1919 • 1920-tól
Nemzetközi katalógusok
  • Politika Politikaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap