Távoli tűz

Kezdetek

Man elbúcsúzik társaitól, a Viking felszáll, az új Égből Jött Isteni Úr magára marad népével. Uralkodása első heteiben elveszett és tanácstalan, az életét félti. Emberei közül Numda a legértékesebb számára, mert ez a rabszolgából lett tanácsadó jól kiismeri magát a város ügyeiben, és mindig kisegíti megjegyzéseivel a még tájékozatlan királyt. Riámi és Avatella az előző király, Mazu emberei voltak, az előbbi a város rendjéért felel, utóbbi a közel négyszáz fős "hadsereg" és palotaőrség öreg, de háborút sosem látott parancsnoka. Upatu a palotamester, egyben ceremóniamester, Tamizisz a palota kincstárnoka, Mutabi a nyájak, Tarkumi az erdők felügyelője. Medurani a szabad halászok vezetője, Pilagu a hajósok rangidőse, tulajdonképpen a Palota tengeri hatalmának uralója.

Man első jelentős királyi döntésével a Viking rendbehozatalához létrehozott kis öblöt sópárló medencévé alakíttatja át. A sólepárlás Avanában addig kis becsületű mesterség volt, de a naunik Avanán keresztül terelik csordáikat Bitámiba, majd a csorda feléért kapott sót a megmaradt marhákkal szállítják haza, hosszú úton. Avana a betakarított sóval elveszi a piacot Bitámi elől, és gazdag lesz.

Orvoslással Habamu papjai foglalkoztak, a betegektől a pénzként használt rézkarikákból sokat összegyűjtve így. Man magához hívatja Dimmut, a legtekintélyesebb orvospapot, és arra bírja rá, hogy kórházzá alakítsák át a palota üres déli szárnyát, és az orvospapok ott a Palotától kapott fizetségért cserébe ingyen gyógyítsák a betegeket.

A forró évszak végére sok sótábla készült el. Pehnemer, a leggazdagabb és független, otthonának mégis Avanát tekintő kereskedő a naunik egy kisebb karavánját a városba hívja, és sózott halat és sót cserélnek marhákra. A porlepte kis csapat nem beszél sokat, viszont íjásztudásukat egyikük elképesztő mutatvánnyal idézi a város lakóinak emlékezetébe. Akár ez a kis csapat is felperzselhetné és kifoszthatná egész Avanát, de uralkodójuk, Demgal békességet tart fenn a parti népekkel. A csereüzlet jól sikerül, a naunik békével távoznak, a város rengeteg marhát vásárolt, a halászhajók gazdag zsákmánnyal futnak be, sok bőr és sózott hús készülhet, az év jól indul.

Háború

Beliszuból bizonytalan hír érkezik arról, hogy a megölt király, Mazu életben van. Később hadigályák avanai halászhajókat támadtak meg a nyílt vízen. A part többi városa a sókereskedelmük tönkretétele miatt feldühödött Bitámi uszítására háborúra készülődik Avana ellen. Distől nem kell tartaniuk, ők inkább kalóznépség, közvetlen háborúskodásra nekik nincs szükségük. Numda elmondja, hogy már közel van a viharos évszak; a népi bölcsesség szerint "aki Erua idején nincs városában, annak idegen hajtás nőhet a fáján"; Nanur évszaka idején szellő is alig van, a hajózás reménytelen. Vagyis a támadásra még három évnegyedig nem kell számítaniuk.

Avanának nincs ütőképes hadserege, Avatella "deli legényei" sosem láttak háborút. Új kiképzőjük, Mesdu jó harcos, de a hatszor hatvan páncélos katona nem elég a város megvédésére. A városnak azonban nincs elég reze és ónja újabb páncélok készítésére. Man hónapok múltán ébred rá, hogy bronz páncél helyett bőrvértet is használhatnak, és parancsot ad a vértek erőltetett ütemű gyártására.

Az ellenség a tenger felől érkezik, akkor pedig a város csak két öblön át közelíthető meg. Az egyiket elzárhatják sziklákkal, de a másikkal ezt nem tehetik meg, mert akkor bezárnák magukat Avanába. Az öbölben érkező hajókat íjakkal lehetne támadni, az avanai íjak viszont gyengék és nehezek. Pehnemer értékes árukkal útnak indul a naunikhoz, hátha sikerül legalább egy nauni íjat hazahoznia.

Mesdu kérésére a kőfejtőből a palotába visznek egy híres verekedő, kötekedő legényt, Inimmát, és Man rábízza az újabb katonák kiképzését. Inimma leleményessége és szigora kitűnő katonákat ad a városnak, akik rajonganak a vezérükért.

Pehnemer egy éjjel felbukkan a palotában, és egy ronccsá kínzott naunit ad át a királynak. Ordsu a saját népétől kapott kegyetlen büntetést, de hála Dimmu tudományának, végül felépült. Segítségével néhány fegyvermester erősebb íjak készítésébe fog. Nyílvesszőnek való nádat nem mernek a nauniktól kérni, a favesszők pedig nehezek, de az eredmény mégis sokkal jobb, mint amit a régi fegyverek tudnak. Megkezdődhet az íjászok kiképzése is.

A rémült kapkodásnak véget vet a hír, amely szerint Beliszu és Bitámi királyai, Ravak és Dsuba a fővezérségen összevesztek. Mire a kibékülés elérkezett, már biztos volt, hogy Avana még egy év haladékot kapott.

Az év felkészüléssel telt, és Man megtalálta védelem módját: leereszthető bronz láncot húzott ki az öböl bejáratának elzárására; igaz, felemésztette a város összes nélkülözhető bronztárgyát, a páncélokat is beleértve.

A következő évben az ellenség megindul, száznegyven hajójuk érkezik a város elé. Pilagu flottája az öböl közepén várakozik, a záróláncot felhúzták, a harcosok, íjászok az öböl partja mentén rejtőzködnek. Az első hajók fennakadnak a láncon, a mögöttük jövő hajók feltorlódnak. Avanai íjászok gyújtónyilakat lőnek a hajókra, és nyílzáport zúdítanak az ellenség katonáira. Nem tudják, hogy a felgyújtott hajók között van Beliszu és Bitámi királyi bárkája is, emiatt a többi hajó sem hagyja őket sorsukra. Majd Inimma katonái pallókkal a hajókra másznak, leverik a gyengülő ellenállást. Az ellenséges hajóhad maradéka hazamenekül. A háború alig egy óra alatt lezajlott.

Man engedélyezi, hogy a foglyok közül aki akar, avanai lakossá váljon, a többieket hazaengedi. A rabszolgaságot eltörli, de minden avanainak dolgoznia kell.

Vaskorszak

A foglyok fegyverei közül Ordsu megmutat egy kést, amelynek a pengéje vasból van. A naunik már vasat használnak a fegyverekhez. Man feltétlenül szövetséget szeretne a királyukkal, hogy vasércet kaphasson tőlük. Nauni kísérettel Numda és Mesdu követségbe indul Demgalhoz.

Man a városban építkezésbe kezd, a kevés termőföldet kövekkel teraszosan megerősíti, állandó őrséget telepít a lánc és a kikötőpart védelmére.

A követség visszatér, vasérccel megrakott állatokkal és a szövetség kidolgozott, részletes tervével. Demgal azt üzeni, hogy az idegent, ha már Avana a királyává emelte, királyként fogadja ő is, és várja a szövetség megkötésére.

Man a tavasz kezdetén útnak indul a Barkan mögött húzódó pusztába, lóháton, a naunik vezetésével. Az első szálláshely Demgal egy vezérének, Mekridurnak a tábora, de a vezér elkerüli a találkozást, és a fiára bízza a vendéglátást. Man ekkor még nem ismeri a zavaros hatalmi viszonyokat, de a nauni kíséret háborítatlanul vezeti el őket a király táboráig. Demgal királynak járó pompával fogadja, és a hosszú lakomák egyikén kiderül, hogy Ordsu a fia, aki most már megtagadta őt.

A szövetség megköttetett, ennek értelmében a naunik a nyersvas olvadékait tömbökben szállítják Avanába. Az először ellenkező kovácsok végül kiismerik az új fémet, és vas eszközök lépnek a kő- és bronz szerszámok, kapák, fejszék (és fegyverek) helyébe. A vas később fontos áruvá vált az egész parton, és Avana sosem látott gazdagságot szerez. Demgal Man barátjává válik.

Reformok

Man, földi gondolkozásmódját követve, megreformálja a mértékegységrendszert, a hatvanas és tizenkettes számrendszereket a tízesre cseréli, a bonyolult szótagírás jeleinek számát is drasztikusan csökkenti, a nyelvhez továbbra is igazodva. Az öreg Lubaltu, aki sok éve jegyzi fel a város történelmét, a megszerzett ismereteket, új írnokokat kap segítségül, akik az összes eddig írt agyagtáblát az egyszerűsített írásjelekkel lemásolja. Man Talilnak, az írnokok rangidősének még a földi betűírást is megmutatja, Gurru papjainak pedig elmondja a Naprendszer valódi felépítését és működését.

Man, bár a királyságáról nem mond le, a főemberekből és a nagy céhek felügyelőiből egy Tanácsot hoz létre, akik az ő részvétele nélkül döntenek a város mindennapos ügyeiről.

Végül a Gyógyítás házában üresen álló néhány teremben "egyetemet" szervez a legfogékonyabb fiatal növendékeknek, a természettudományok alapvető, de itt még új ismereteinek átadására.

Felkészülés

Tíz év telt el Man uralkodása alatt, a város gazdag, a part többi városát Pehnemer és Pilagu apránként Avana gazdasági hatalma alá vonta. A hajózás sokat fejlődött, már Nanur és Esra idején sem lehetetlen a közlekedés.

Menevi, Bitámi új királya Avanában vendégeskedve lelkesen mesél az aban birodalom peremén, a tengeröböl északi partján fekvő város, Lail gazdagságáról és csodáiról. Menevi kérésére Man hozzájárul, hogy Inimma és egy tehetséges írnok, Nesri vele mehessen, hogy katonákat és írnokokat tanítsanak. A korán érkezett viharos évszak miatt Pilagu, a legjobb hajós viszi vissza a királyt és kíséretét Bitámiba.

Menevi, Pilagu és Inimma Lail megtámadását tervezgeti, egy szövetséges parti hadsereggel. A Tanács többsége támogatja a tervet, "Avana népének érdekét" emlegetve. Man ellenzi a háborút, de nem tudja rászánni magát arra, hogy a saját ellenérveit erőszakkal kényszerítse rájuk. Numda, Mesdu és Ordsu megtagadják a részvételt, ők a város védelmére otthon maradnak. A parti városok hadserege, Inimma és Pilagu irányítása alatt, készül a háborúra. Man elutazik Demgalhoz, aki tisztában van az aban nagykirály el nem maradó bosszújával, de a fellelkesedett királyok és főemberek ezt nem tudják belátni.

A hajóhad hosszú és szigorú felkészülés után útnak indul. A nyílt tenger áthajózására még kevés hajóskapitány vállalkozna, ezért a part mentén haladnak, ahol Beliszu, Anaim, Bitámi és Narat serege csatlakozik. Végül Narat után szelik át a szorost, háromszáz hajóval, tízezer katonával.

A hadjárat

A sereg gyorsan akar haladni, de az északi part első városa, Kutin előtt ellenséges hajókba ütközik, ami jelzi, hogy a hódítás terve az abanok előtt is ismert. A hajókat legyőzik, Kutint félig elpusztítják. Az utóvédként érkező Inimma őrjöng, és elkezdi újjáépíttetni a lerombolt városrészt, az abanok uralma alóli felszabadítóként fellépve csökkenti a kutiniak adóját, elengedi a foglyokat, erődítményt emeltet. Menevi és a főemberek nem értik Inimmát, aki viszont tudja, hogy a hazavonuláskor nem küzdhetnek meg újra minden várossal, ha élelmet, vizet akarnak szerezni, és a hátuk mögé sem engedhetnek ellenséges erőket. Így haladnak végig az aban part mentén, békés behódolásra kényszerítve a városokat.

Lail helytartója, Muban íjászokat és gyalogosokat küld a szomszédos város védelmére. A hódítókat sikerül feltartóztatniuk, de az íjászok kapitánya végül elfogadja a fegyverszünetet, és fogadja az ellenség követeit. A gyalogosok parancsnoka leszúrja az íjászkapitányt és a követekre támad, súlyos közelharc alakul ki. Inimma végül parancsot ad a város porig rombolására. Azonnal indulni akar tovább, de a sereg többi vezére, köztük Menevi, ellenáll. Később kiderül, hogy ez hiba volt, Lail ekkor még bevehető lett volna.

Inimma a foglyul ejtett íjászokat kikérdezve elkészíti Lail térképét, majd egy válogatott csapattal gyalog indul tovább. Álruhás osztagokat küld a városba, a stratégiai pontok elfoglalásának merész tervével. A terv egy véletlenen elbukik. Inimma parancsára órák alatt torlaszokat építenek, elvágva a várost a külvilágtól. Mire Pilagu a hajókkal megérkezik, egy rendbehozott kikötő fogadja.

Inimma új terve szerint Menevi király a seregével északról, egy avanai és beliszui sereg nyugatról áll fel a falak előtt, ő pedig a várostól északkeletre rejtőzik el. Muban katonái a várakozásnak megfelelően kitörnek a keleti kapun, a kikötő irányába, hogy felégessék a hódítók hajóit. Íjászok és parittyások várták őket a domb tetején, de Menevi, a hajókat féltve, a parancs ellenére oldalba támadja a laili hadat, ostobán megakadályozva, hogy azok eltávolodjanak a városfalaktól. Hosszú harc során közelíteni kezdenek a keleti kapuhoz, de amikor az első ellenséges csoportok bejutnak, Muban bezáratja a kaput, kirekesztve a saját embereinek egy részét is, akik fogságba estek. Inimma nyilvánosan sérti meg Menevit, aki a seregével különvonul. A szövetséges hadsereg a város meghódításának a harmadik lehetőségét is elvesztette. Az esős évszak közeledik, és sárban nehéz lesz harcolni.

Pehnemer, megrendülten a vértől és holttestektől, feladatait Tarkumira bízza, és néhány hajóval hazaindul Avanába, magával viszi a zsákmányolt kincsek nagy részét is.

Inimma az első viharos éjszakán, amikor a zivatar elől mindenki a házába bújik, hatvan válogatott emberével megmássza az aban város északi falát, majd elrejtőznek. Alvezére, Ajala négyszáz katonával érkezik, a bent levő osztag az őrséget lerohanja, a kaput megnyitja. Ellenállás nélkül érnek Muban palotájához, és lemészárolnak minden ott talált embert. Muban lefejezett holttestét csak később találják meg.

Az aban íjászok kapitánya megegyezést ajánl: fegyverszünetet a két hadviselő fél között, a hódítók háborítatlan elvonulását a zsákmánnyal, ő viszont a városban átveszi a kormányzói rangot, és a hódítók távozását égő hajókkal és látszólagos harccal álcázza. Duhaba, az abanok nagykirálya viszont már elküldte Lail felé a csapatát, akik, a parancs szerint, kérdés nélkül megölnek minden élőt, akit a városban találnak, mert a város nem lázadt fel a megszállók ellen. A hajóhad maradéka végül éppen csak megmenekül az összecsapás elől.

Járvány

Három héttel ezután magányos hajó fut be éjjel Avana kikötőjébe, Pilagu helyettese, Szumurri irányításával. A beteg Inimmát hozzák, akinek egy katona a lábát vágta meg, és a seb már elüszkösödött. De a hajón mindenki beteg, útközben hatan meg is haltak. Négy hajóslegény már a városba ment, a fekete himlő-járvány elkerülhetetlen. A várható tömeges menekülőket nem tartják vissza, a hazaérkező hajók úgyis elterjesztik a ragályt az egész parton. Man élete nincs veszélyben, hatékony oltások védik, de fel kell vennie a harcot a járvánnyal. Dimmu amputálja Inimma lábát, és a hadvezér később felépül.

A város egyik felét karanténként jelölik ki, a megbetegedetteket oda kényszerítik. Átlagosan ötből négy ember meghal. A rendet kegyetlen szigorral sikerül megőrizni.

Numda régebben már találkozott himlő túlélőivel, és Man számára világossá válik, hogy oltással immunitás alakítható ki. A betegségből kilábaló emberek sebeiről leesett pörkök porával ökröket és kecskéket fertőz meg, és hosszasan kísérletezik egy legyengített vírus kitenyésztésével. Dimmu sokallja a próbálkozást, titokban megfertőzi magát és négy tanítványát, és túlélik, megvan a vakcina alapanyaga.

Szumurri meggyógyul, de Tamizisz és Pehnemer meghal. Man Dimmu egy erélyes tanítványát, Laskilit a többi városba küldi a vakcinával.

A járvány Lailban is nagy pusztítást végzett a megszállók és a város megmaradt lakói között, majd végigsöpört az aban parton is, végül elérte a déli part városait. Pilagu és Tarkumi hazaérkezik alaposan megfogyatkozott flottájával, és az aban nagykirály üzenetével, amelyben az bosszút fogad.

Avana lakosainak a fele elpusztult, az élet nehezen indul újra, rengeteg a teendő. Aranyban, kincsekben bővelkednek, de az arany nem ehető. Az újjáépítés lassan megkezdődik, és Man ezt már nem bízza másokra.

Felépülés

Avana az évek folyamán magához tért, már a többi várost is tudja élelemmel segíteni. Menevi meghalt, a járvány idején elküldött Laskiliból kormányzó lett Bitámiban, de mihelyt hazarendelték, a városban belháború tört ki. Anaim és Beliszu királyait is elvitte a betegség, ott is véres harcok kezdődtek a trónért. Avanában béke van, és a város befogadja a máshonnan érkezőket, ha azok dolgos emberek. Sok fiatal érkezik, a vegyes házasságokból rengeteg gyerek születik, az élet helyreállt.

Man felismeri, hogy könnyen tudnának üveget készíteni. Pár nap alatt megoldják az egész gyártási folyamatot, már az első öntések is remekül sikerülnek. Enninu, a kovácsok örökké elégedetlen, öreg céhvezetője dühös, mert kohókat kell átadnia a szerinte haszontalan anyag gyártásához. Rajta kívül viszont mindenki az új, szépségesen csillogó üveg rabjává válik, még a törött üvegcserepeket és az összekapart üveggyöngyöket is kincsként adják el, sorra tünedeznek el a raktárak üvegedényei. Man először nevet, aztán már mérges, de belátja, hogy az arany egy ideig már nem érték, és az üveg a helyébe léphet. Kereskedni kell, és Dis hajóskapitányai az új kincsért, az üvegért talán elég kölest tudnak vásárolni az aban part egyébként ellenséges városaitól. Így hát Avana megtartja magának az üveggyártás egyszerű, de mégis sokat érő tudományát, és Man Laskilit teszi meg az üveggyártók felügyelőjévé.

Egyszer Laskili azzal a hírrel ront be a trónterembe, hogy egy üvegkohó felrobbant. Találgatni kezdik a baleset okát. A szódát, amit a szappan és az üveg gyártásához használnak, Gir-dinből hozzák kereskedők, nagy darabokban. Az egyik kereskedő egyszer por alakban hozta a szódát, ami jó üzletnek látszott, hiszen a tömböket fáradságos munka összetörni. Man rájön, hogy az új, szemre ugyanolyannak látszó anyag csakis salétrom lehet. A salétromhoz pedig csak hozzá kell keverni a faszenet és egy kis ként, hogy egy veszedelmes anyag szülessen belőle, a lőpor.

Man megretten, mert nem akar ilyen fegyvert adni a népe kezébe. De rájön, hogy nagyon hasznos lehet a köves hegyoldalban, sziklarobbantásokhoz. Végül szigorú titoktartás mellett három külön helyen készítik elő az alapanyagokat, és csak Laskili és Numda felügyeletével keverik össze őket. A lőpor titkát így sikerül biztonságban tartani.

Kutatóút

Avana népe kinőtte a várost, nemigen van hová terjeszkedni tovább. Man áttekinti a part történelmét és gazdasági helyzetét, és úgy dönt, hogy új várost kell alapítani egy másik helyen, ahová elviheti a vállalkozó kedvűeket, hogy kihasználhassák a zsúfolt városban már kihasználatlan tehetségüket. Nyugat felé, Gir-dinbe indul néhány hajóval, és csak néhány embere ismeri az utazása valódi célját, egy tovább vezető expedíciót.

A tengerpart lassan dél felé kanyarodik. A partról primitív és veszedelmes bennszülöttek támadnak rájuk, nem találnak egy használható öblöt sem. Tovább hajóznak délnek, át a trópusi övön, majd lakható, de nem elég csábító partot találnak, amelynek az elérése családok számára elképzelhetetlenül nagy próbatétel volna. Visszafordulnak, az expedíció nem érte el célját.

Gir-din királya, az addig békés Eziza féltékenyen őrzi a tőlük nyugatra eső, hajdan a városuk által uralt partszakasz titkát, noha nincs ott semmi, amit titkolni érdemes volna. Ám mégis, amikor az expedíció ismét eléri a kelet felé hajló, Gir-din irányába vezető partot, és vizet akarnak venni egy bennszülött törzstől, azok elpanaszolják, hogy Eziza megkorbácsoltatta őket, mert előzőleg is adtak vizet az avanai hajóknak. Gir-din hajóhada gyenge ahhoz, hogy a parttól távolabb harcba kezdjen, de kiderül, hogy Eziza kíséretében disbeli gályák is voltak, és ők tengeren nem verhetők meg. Hiába próbálnák Eziza partközeli flottáját kikerülni, Dis és Gir-din között áthaladni valószínűleg csatát, vesztes csatát jelentene Man hajóinak, így veszélyben van a hazatérés.

Menekülés

A Gurru papjai által sok év alatt formálgatott térkép bizonytalanul jelez egy szigetcsoportot a tenger belsejében északnyugaton. Man arra fordítja hajóit, és megkísérlik elérni azokat a szigeteket, ha léteznek. Egy darabig jól haladnak, de aztán egy teljes hétig tartó szélcsend miatt vesztegelnek, nagyon fogyó ivóvízkészlettel. Végül sikerül elérni a szigeteket, amelyek alkalmasnak látszanának városalapításra, de a szél annyira változékony és gyenge, hogy a tengeri közlekedés megbízhatatlanná válna. Fél évet töltenek ott, hazavezető szélre várakozva, unalomban. Az idő töltésére alaposan körülnéznek a hat szigeten.

Az egyik szigeten néhány évtizede ásott sírokat találnak, bennük magas termetű, vörös hajú és vörös szakállú emberek nyugszanak, hajótöröttek lehettek. A sírokban talált sisakok elemeit csavarok kötik össze, márpedig a Tenger Fiai között nincs olyan kovács, aki képes lenne egy csavaranyát elkészíteni. A vörös hajú emberek egy fejlettebb technikájú, ismeretlen néphez tartoztak.

Vihar tör ki, és a fél éve tartó kényszerpihenő után a tomboló szél ellenére útnak indulnak. A napokig tartó hányódás során két hajó eltűnik. Man a kapitányt, Pilagut visszafordulásra kényszeríti, míg a többi hajó eltávolodik. Köd száll le rájuk, az eltűnt hajók felkutatása reménytelen, de egy hatalmas elhagyott bárka roncsára bukkannak. Man és Pilagu átkutatja, és egy eszméletlen, vörös hajú kamaszlányt találnak, akit a hajójukra visznek, majd hazafelé indulnak.

Disbeli gályákba futnak, foglyul ejtik és Marr, Dis királya elé viszik őket. Marr intelligens ember, jól bánik velük, Mant pedig hosszan győzködi, mert együtt akar uralkodni vele Dis szigetei és a többi nép felett, sőt, örökösévé tenné Mant a hatalomban. A kényszerű vendégeskedés öt évre húzódik, és Man nem tudja, mikor sikerül Marrtól elszabadulnia.

Ennyi idő után Laskili Avanában végleges elhatározásra jut, tizenhat hajóból álló flottával titokban tartott cél felé indul. A Giszánu torkolatánál tudja meg a legénység, hogy Laskili Numdától megszerezte az összes puskaport, és kis zsákocskákba töltve gyújtógránátokat készítenek belőle. Két héten át gyakorolják a zsákok dobását, majd elindulnak Dis felé, kiszabadítani Avana királyát. Dis hajóit éjjel a kikötőben lepik meg, percek alatt lángba borítják a hatalmas hajóhadat, a szél a város felé fújja a lángokat. A királyi palota kivételével porrá ég az egész város, a fejetlenségben avanai íjászok és katonák hatolnak a palotáig, ahol Marrt megölik. Man a fogság ellenére is megszerette Marrt, és sajnálja a halálát, a pusztítást. A katonák ujjonganak, mert emberveszteség nélkül sikerült lerombolniuk azt a várost, amely századok óta kérlelhetetlenül uralta a tengert. Man viszont még a zsákmányolást is megtiltotta, a megmentők csalódottak, Pilagut és a megmaradt hajósokat a fedélzetre véve hazaindulnak.

A "vöröshajúak"

Az idegen bárkán talált lány, Enit az általuk Lallának nevezett kontinensen, egy Edjar nevű nagy városban nőtt fel, a bolygót ők Ladnak hívják. Ragaszkodik megmentőjéhez, Manhoz, és szép ifjú hölggyé érik, akit Avanában mindenki szeret. Man hosszú vívódás után végül viszonozza szerelmét, így Enit, a Tanács elégedettségére, a város Úrnőjévé válik.

Enit sokat mesél Mannak a távoli országáról, vallásukról, hajósaik tudásáról. Man jól látja, hogy közel van az idő, amikor a "vöröshajúak" hajói elérik ezt a partot. Azt már a földi történelemből tudni lehet, mit eredményez egy fejlett technikájú nép találkozása nála fejletlenebb népekkel. Man félelmét egyedül Szumurri osztja, aki szinte megszállottan kezd munkálkodni a város védelmének megerősítésén. Numda kételkedik a készülődés sürgősségében, de megegyeznek abban, hogy tartós szövetségre van szükség a déli part városai között, és szövetség kell a naunikkal, Dissel, de még az aban birodalommal is. Az abanok öntelt követséget küldenek Avanába, és nem sikerül megértetni velük, hogy a lallai nép seregeit az abanok sem tudják majd feltartóztatni.

Man utólag megtudja Pilagutól, hogy az a Disben töltött évek alatt nagyon közel jutott a saját szabadulásuk megvalósításához. Tavapa a Dis körüli szigetek kapitányainak Nagytanácsában tekintélyes személy, és a kereskedő és hajós Pilagunak sikerült őt megpuhítania. Pilagu Tavapán keresztül szövevényes hatalomra tett szert még a Nagytanácsban is, végül előállt az ajánlatával: Marrt hagyják meg királynak, a lányát vegye feleségül Tavapa ellenlábasa, a kapitány pedig oszlassa fel a Nagytanácsot, és a hajóhad és a sereg élén nevezze ki magát a Szigetek Védelmezőjének. Cserébe Pilagu csak a kiszabadulást kérte. Tavapa elfogadta a tervet, elindult, hogy a többi sziget hajóit egyesítve végrehajtsa a puccsot, de Laskili néhány nappal előbb érkezett a kiszabadításukra. Később megtudták, hogy Tavapa követte a tervet, de Avanával többé nem tárgyal.

Nem jöhet létre a szövetség sem az abanokkal, sem a disbeliekkel. Man félti a városát a bosszújuktól, és még inkább félti népét a Lalláról egyszer biztosan megérkező, vörös hajó hódítóktól.

Eltelt harminc év a Viking hazaindulása óta, és nem érkezett újabb űrhajó, ahogy Man reménykedett benne. És nincs már sok ideje arra, hogy várhasson rájuk.

Végjáték

Megérkezik a hír, hogy az abanok elfoglalták Hemtit és Naratot. Hajókkal indulnak Bitámi felé, Szumurri egy véres csatában meg tudja állítani őket, de Avanának már nincs elég hajója, hogy ellenálljon egy újabb hullámnak. Gir-dintől nem kapnak salétromot, amiből puskaport készíthetnének a Laskili szabadítóhadjáratában felhasznált teljes tartalék helyett, mert Eziza nem adja fel a sértettségét Man nyugati expedíciója miatt. A viharos évszak vége előtt Lailból ezer hajó csatlakozott Dis flottájához, de a támadás csak tavaszra várható.

Esra idején nauni követség érkezik, és hírül adják, hogy Demgal meghalt, és Ordsut jelölte utódjának. Ordsu kis kísérettel ellovagol, és azt ígéri, hogy az egész nauni sereget Avana védelmére fogja vezetni. A hazahívás csapdának bizonyul, Ordsut és embereit a pusztaság nyugati határán körülfogják és lemészárolják. Az Avanáig elszivárgott hírek szerint az új nauni király, Otagal táborában sok aban mutatkozik, a naunik pedig a Barkanon Avana felé átvezető út szélesítésébe fogtak. Laskili három torlasz építésével próbál az invázió ellen védekezni. Az első torlasz hamar elesett, a második áttörése sem várathat magára sokáig, és a hadsereg ezzel meg is szerzi Avana vízvezetéke fölött a hatalmat. Man tisztában van a közeli végzettel. Tudja azt is, hogy amikor a naunik végül összetalálkoznak az aban hajóhaddal, hamarosan felrúgják majd a szövetséget, de a lallai idegenek egyszer, nem is túl sokára, mindkettőt el fogják söpörni.

"Minden éjszaka a tetőn vagyok Enittel az antenna mellett. Tízszer is szétszedtem a berendezést, hátha rossz, de kifogástalanul működik. Nem hibáztatlak benneteket. Nem tudjátok, hogy sietnetek kell...

Húsz-huszonegy nap múlva megindul a szél. Valamivel kevesebb időre lesz szüksége Hidarnak, hogy keresztülvágja magát a második torlaszon. A harmadik – már mondtam, mit jelent. Azután harc lesz, utcáról utcára, reménytelen, elkeseredett küzdelem minden házért. Ne kívánjátok, hogy írjak erről, hely sincs több ezen az agyagtáblán. Nem veszek elő újat. Ez az utolsó. Még talán megszárad, mielőtt összetapossák..."

Eltelt nyolc évszázad. A bolygó lakói már magasan fejlett technikát használnak, a múltat régészek kutatják. Négy századdal ezelőtt az Idősebb Testvérek hatalmas űrhajói szálltak le, különleges tudásukkal vérontás nélkül megszüntették a bolygón a háborúskodást. Hetven évig maradtak, sok dolgot megtanítottak Lad népének, és egy fejlődésnek indult új emberiséget hagynak maguk után a bolygón.

A ladi emberek évente egyszer, egyetlen órányi energiafaló rádióüzenetbe sűrítve elküldhetik kérdéseiket a tizenkét és fél fényévnyire lakó Idősebb Testvéreknek, és aztán huszonöt évig kell várniuk, mire azokra a kérdésekre a válasz megjön. "Kérdezzetek, és mi felelni fogunk, de nem a mi hibánk, ha a válasz néha késve érkezik, mert közben magatok is meg tudtátok válaszolni."

A tenger északi partját, Tulabant már régen meghódították Lalla fiai. A sok éves háborúskodás során az egész partvidék elpusztult és elsivatagosodott, Lail kivételével, ahol a várost épen megőrizték és lakják ma is.

A geofizikusok megdöbbenéssel fedezték fel, hogy a kontinens belsejében, a néhai Akda helyén radioaktív sugárzás árulkodik egy nagyon régi termonukleáris robbanásról. A régészek birtokba vették a helyszínt, de a sziklák alatt talált leletek nagyon szegényesek voltak. Két régészprofesszor egy megtalált töredékes agyagtáblán olvasható neveket választott a fiaiknak. Harminc évvel később már a két fiú, Pehnemer és Inimma is régészként dolgozik.

A Lailban talált krónikák keveset mondanak az aban fővárost elpuszító olthatatlan tűzvészről, amelyet az égből jött mindenható büntetésül hozott a városra. A két kontinens közötti szigeteken, amelyet a lallai hódítók hajdan leromboltak, a régészek fejlett vaseszközöket találnak, de sehol nem lelik vaskohók nyomát. Aztán rábukkannak Des hajdani királyságának levéltárára, temérdek unalmas üzleti elszámolásra és leltárra, és annyi kiderült belőle, hogy Des a vaseszközöket a déli partról szállította, a legtöbbet Betáme városából, egy keveset Beleszóból, Avanából finom szövetet és illatszereket, Gerdenből ezüstöt. Látszik, hogy Gáma ma már sivatagos partvidéke új, gazdag terepet kínál az ásatásokhoz.

Az Idősebb Testvérek hosszú hallgatás után végre adtak egy rövid választ ezekre a kérdésekre is. Elmondták, hogy a távoli múltban az első expedíciójuk a bolygón hagyta geológusát, Gregor Mant, a második expedíció űrhajója ismeretlen okból felrobbant.

A tudósok felsóhajtanak a magyarázat hallatán, és mivel Lalla régi feljegyzéseiben nincs szó a földi emberről, biztossá vált, hogy Gregor Man Lailban élt, bár nem érthető, hogy az űrhajó miért Akdában robbant fel. Ám a vasat Des raktárjegyzékei szerint egy Betáme nevű város szállította, vagyis Mannak ott kellett élnie. Ezt nehéz lesz bizonyítani, mert Gáma partján a romvárosoknak még a neveit sem tudták összeegyeztetni.

Pehnemer és Inimma Hemte romjait kezdik kutatni, mert az ónérc nyomán elsőként ezt a várost sikerült azonosítani. De Pehnemer nem bírja a forró klímát, ő Lailban értékeli a Tenger Fiainak meglelt agyagtábláit, a pufók Inimma pedig eltökélten és állhatatosan rostálja át a romokat. Apránként érdekes részletek kerülnek elő, de a két fiatal kutató lelkes híreit a rangos régészek kétkedve fogadják.

Inimma dönt, és a következő évben Betáme, pontosabban Bitámi helyett Avanában folytatja az ásatást. Megtalálja a kohókat, majd az üveghutákat is. Egyre biztosabbak abban, hogy Man itt élhetett. Inimma Habamu templomában megtalálja egy Lubaltu nevű öreg pap és írnokai agyagtábláit, két példányban is, két különböző írással. Inimma egyre több nyomot talál, és egyre veszít a lelkesedéséből, mert sírrablásnak, kegyeletsértésnek kezdi érezni munkáját, hiszen látja mindenhol a hajdani Idősebb Testvér keze nyomát.

Találnak egy sziklasírt, amelynek a zárókövére vésett figyelmeztető szavakat személyesen "Avana Isteni Ura" intézi a sírt háborgatókhoz. Nem merik a kamrát felnyitni, mert félnek a sírgyalázástól, de végül mégis rászánják magukat. Sok száz agyagtáblát találnak bent. A táblákon pedig egy hosszú napló egy-egy darabkáját látják, az Idősebb Testvérek betűivel írva.